2010. február 9., kedd

Misorámen; újra nekirugaszkodtam

Nekifutottam megint a misorámennek, hátha most több szerencsém lesz. Az a mániám, hogy misoráment hidegben kell enni, talán ezért is a sapporói a leghíresebb? nahát, most hideg van, illetve csak a szél hideg, de az épp elég. Újfent csak Ochanomizuban ólálkodtam, a sítúralécek környékén, mert hát kezdődik a szezon! és amikor megéheztem, betértem egy jóformájú rámenesbe (Jou mon) ami láthatólag a misorámenjére büszke, itt az alkalom!

A misorámen, mint már bizonyára mondtam, van, akinek eltévelyedés, és van, akinek az Igaz Út, de abban mindenki egyetért, hogy nagyon japános, a kínaiak csak megbotránkozva csóválják a fejüket a hallatán, akárcsak mi a német Goulaschsuppén. Attól misó, hogy a húslevesbe belenyomnak két kanálnyi misót. Ami még jellemző, hogy mindig van benne moyashi, és többinyire mindenféle más zöldség is: leginkább káposzta-, répa-, és hagymaforgácsok. De azért jut bele hús is, nanáhogy, attól rámen.


Az én misorámenem is ilyesféle, a leve hibátlan, melegíti a lelket. A zöldségkarnevál olyan, amilyen kell, csak nekem egy kicsit túlzottan babcsíra-hangsúlyos, de valószinűleg itt velem van a baj, a moyashi nem annyira az esetem. Van benne egy szép levél nori is, azt viszont szeretem. A chashu jól néz ki, két egészséges szelet megfelelő hús/zsír aránnyal, de sajnos megízlelve meglehetős száraz és olyan...iskolás. A men, hát a men az olyan semmilyen; becsületes, de nem költői. Összességében ez egy határozottan rendben levő misórámen volt, ám elégedettek lehetünk-e mi ezzel?

Életem delén talán korai végső ítéletet mondani a misórámen, mint műfaj felett, annyi minden történhet még! ám én ezt most mégis megkockáztatom.

  1. Nem a misórámen a kedvenc rámen-fajtám. Ezt a címet, na, kitaláltátok...?
  2. Azért tud ez is jó lenni, főképp ha éhesen-fáradtan-fázósan jutunk hozzá. A tél a misorámen legjobb barátja.

Ezzel a magvas életbölcsességgel engedjük ma útjára az Olvasót.


Men: 7

Leves: 8

Chashú & the rest: 6


Összpontszám: 21/30 --> a hidegben azért jól esett

1 megjegyzés:

  1. Ha esetleg Bécsben jársz és rámenre vágysz, az "Akakiko-Easy Japanese Dining" nevű helyet mindenképp kerüld el :)

    Ilyen a miszó-rámenjük :MISO RAMEN BOWL Miso-Suppentopf mit Ramen- Nudeln, Jungzwiebel, Karotten, Roten und Grünen Paprika und Sojasprossen :)
    http://www.akakiko.at/

    VálaszTörlés