2010. július 13., kedd

Asagao és Hózuki

Nem, ez nem két újabb szerelmes története, akik együtt mentek a halálba, satöbbi, pedig ezekből Japánban van bőven, csak két virág neve, amelyek már az igazi nyár kezdetét jelzik. A tsuyu ugyan még javában tart, de van remény, mert a múlt héten két templom is megtartotta rendes nyári (cserepes)virágvásárát.

Az Iriya Kishibojin több, mint száz éve rendez asagao (hajnalka) vásárt. A népszerű kúszónövény eredetileg kék virágot hozott, de a XIX-ik század elején Edó polgárai, a holland tulipánlázhoz hasonlítható, szenvedélyes növénynemesítési mozgalomat indítottak el és szokatlan színeket, csíkos virágokat és fantáziadús levélformákat hoztak létre. A kínálat után ítélve, a láz szemmel láthatólag alábbhagyott, mert újra a klasszikus égszínkék a sláger. Nyomokban azért megmaradt az újító szellem; van például egy tövön 3-4 színű virág.

















Az asakusai Senso-ji vására is már vagy két évszázados múltra tekinthet vissza. Itt a hózuki a sztár, amit a csapongó magyar nyelv ördöglámpásnak, lampion-virágnak vagy éppen zsidó cseresznyének fordít. A termése állítólag gyógyhatású. Különösen ezen az utóbbi piacon volt egy kis komenista dezsavűm: jó kétszáz árus árulta ugyanazt a terméket, 2500 yen/cserép szabott áron. Így az dönt, melyik árus rokonszenvesebb vagy ki tudja túlkiabálni a másikat. Tessék választani!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése