2010. május 31., hétfő

Kakinoha sushi

Már megint egy újabb falevél, de ezúttal nem édességet rejt magában, hanem egy falatnyi rizstéglára fektetett halszeletet. A napokban vadásztuk le és beazonosítottuk mint a datolyaszilva vagy japánul kaki levelét. A szokásos kérdésre a válasz NEM - bár az interneten valaki arról ír, milyen magas az A vitamin tartalma, de szerintem összekeveri a levelet a gyümölccsel. A képen kibontva ábrázolt darab lazacos, de a hagyományos változat makrélával készül (a többiben az volt).















A kakinoha sushi* eredetileg Nara környékének jellegzetes étele, vagyis a hegyek között eszik. A tenger gyalogszerrel messze volt, de az egyesével gondosan becsomagolt falatkákat könnyű volt szállítani, a levelek pedig nem csak védték, hanem tartósították is az ételt.


--------------------------------------------


* kakinoha (柿の葉) = kakilevél


2010. május 30., vasárnap

Hidak a semmibe

Mit gondoljon az ember, amikor ezt látja az autó navigációs kijelzőjén? Hát először is azt, hogy: WOW! És wow volt bizony, nem is akármilyen: alagútként kezdődött, egy szakaszon viadukt lett belőle, utána megint befúrta magát a hegybe és mire befejeztük a kört, vagy jó 50 méterrel lejjebb lettünk csempészve, úgy, hogy közben sehol nem kellett 70 alá menni. Lenyűgöző mérnöki teljesítmény, hiába, Japánban van a leghosszabb függőhíd, a leghosszabb alagút*, és szinte alig van folyó völgyzárógát nélkül**; kezd olyan lenni már az ország, mint a hajdani Szovjetunió: uralmunk alá hajtjuk a természetet.
Azután, ahogy vezetek tovább a szakadó esőben, felötlik bennem a gondolat: tulajdonképpen minek is? Wakayama prefektúrában, egy Isten háta mögötti helyen autóztunk, forgalom szinte nulla, nagy ritkán egy-egy kis ház, miből élnek itt vajon? hacsak nem abból, hogy integetnek egy zászlóval, hogy útépítés folyik... van egy másik út is, csak az lassabb, no meg persze lehet menni körbe a tengerparton is, de az meg milyen már.

Persze értem én: a nép választott képviselői így hálálják meg a bizalmat helyi választóiknak, köszike, cserébe itt egy jó kis völgyzáró gát: hírkonc az újságíróknak a veszett munkálkodásról, munka a helyi cégeknek, melyek voltak olyan jófejek, és összedobták a pénzt a kampányra és persze néhány nokiásdoboznyi azért a politikusoknak is jut belőle, mert tudni kell, hogy a japán tisztességesség ezen a szinten már nem működik annyira jól. A 90-es években pörgött a legnagyobb fordulatszámmal az ojjektumépítő biznisz, ekkor még ez a gazdaság élénkítésének nemes mázával is le volt öntve. Csak aztán amikor már a sokezredik híd és alagút is megépült és a gazdaság még mindig nem volt igazán élénk, kapta ez a tevékenység az újságíróktól a "hidak a semmibe" nevet. Az új kormány, sok bénázása közepette, becsületére legyen mondva, próbálja leállítani a legnagyobb bonírtságokat, mint amilyen például a Yamba völgyzáró gát, de az elmúlt évtizedekben már a hegyek és szigetek közé beépített sokmillió köbméter beton és acél biztosan ott marad a következő párezer évre.

Az utak, hidak, alagutak, persze alapvetően jó dolgok: infrastruktúra! civilizáció! De jó lenne, ha azért közben nem fogyna el Föld. Japánban, sajnos, már kevés híja van ennek...

---------------------------------------

* ha eltekintünk a csak vízszállításra szolgálóktól
** konkrétan 2675, ezzel Japán 4-ik a világon, csak Kina, USA és India előzi meg, melyek, ugye, egy lehelletnyivel nagyobb országok (http://www.worldwater.org)

2010. május 27., csütörtök

A legkisebb autó

Nezuban találtuk, egy szép régi ház mellett parkolt. Immensly cool, mondhatnának, elképzelem obachant ahogy homlokára tolja napszemüvegét, bedobja a járókeretét a nem létező csomitartóba, beül a kormány mögé és csikorgó gumikkal, hangosan kurjongatva ugrasztja szét a járdán mert ezzel tuti, hogy ott is szabad menni, a többi nyugdíjast.


Valami rendszám is van hozzá, de az mellékes, már a számosságából is látszik, hogy bemondásra megadják, kár, hogy valszeg le van szabályozva 40 km/h körül, ez lehetne az ultimate Bat-nagyi autó.

Kéne. Még több kép itt.

2010. május 24., hétfő

Futbalista varjak

Nemsokára kezdődik a wádo kappu, vagyis a focivébé, lehet szorítani a Kék Szamurájokért, ha már az otthoni aranylábú fiaink ilyen tüntetőleg távolmaradtak. Sajnos az előjelek nem túl jók: a felvezető meccseken 0:3 Szerbia és 1:3 az ősellenségellenfél Dél-Korea ellen + egy kőkemény, holland-dán-kameruni csoport. Hát majd meglátjuk... Túlzás lenne azt állítani, hogy az egész ország focilázban égne, én néha ugyan ebédnél elő-előhozakodok a témával a kollégáknál, de egyelőre az esélylatolgatással nem váltok ki különösebb érzelmeket, az egész onnan jutott az eszembe, hogy a hét végén a Kii-félszigeten csavarogtunk és a sok híres zarándoktemplom egyikében ezt találtuk:
(mármint a három focilabdát az oltár előtt). Aztán egy shintó szentély előtt meg egy rakás "Hajrá Japán!" zászlót, ismét csak focilabdával.

A megoldásért messzire kell visszanyúlni, egészen Japán első, mítikus uralkodójáig, Jimmu császárig. Történt, hogy egy ízben, amikor Jimmu Tennó ezen a vidéken, Kumano hegyei között eltévedt, egy különös, háromlábú varjú igazította útba a helyi kiszerelésű Ígéret Földje, a Yamato felé. A varjút egyenesen a Napisten, Amaterasu küldte és azóta jól figyeljünk! tökéletes irányérzékének köszönhetően ezt a varjút Yatagarasu néven szent állatként tisztelik a Kumano környéki shintó szentélyekben és buddhista templomokban egyaránt.

Most akkor fast forward 1921-ig, amikor is megalakul a Japán Labdarúgó Szövetség, a JFA. Kellett valami címerállat az emblémára, és az Alapító Atyák, ügyet sem vetve az általában ilyenkor népszerű fajok: oroszlánok, sasok ésatöbbi, csáberejére, a tökéletes irányérzék okán inkább egy egyébiránt nem túl jó imázsú állatfaj születési hibás egyede mellett döntöttek. Így lett a Yatagarasu, a JFA, majd később a japán fociválogatott címerállata.

Aztán, mivel a japánoktól nem esik távol, hogy sokszámú isteneiket kisebb-nagyobb szívességekre kérjék, vizsgák, balesetmentes közlekedés, választási siker, mindennek megvan a speckó amulettje! mi sem természetesebb, hogy a világbajnokság előtt a csapat Kumano szentélyeiben és templomaiban kérjen áldást a meccseire. Hiszen ha megvan a tökéletes irányérzék, akkor hiába a pihipuhi hazai bajnokságban edződött sztárokkal teletűzdelt öregecskedő csapat, már nagy baj nem lehet...

Azért reménykedjünk, hogy Amaterasu kisegíti őket. Samurai Blue, gambare!

-------------------------------------

Update: közben tegnap este az utolsó felkészülési meccsen Dél-Korea újfent lenyomta Japánt 2:0-ra hazai pályán. :(

2010. május 21., péntek

De miért pont Belgium...?


- Szabad kérdeznem, honnan jöttek?
- Magyarországról.
- Á, igen, ahol olyan finom a csokoládé!

- ????

Aztán beugrott: megint összekeverték Magyarországot Belgiummal. Tizen-valahány-éves ittlétem során számtalanszor válaszoltam olyan kérdésekre, mint "milyen most az idő Belgiumban?", vagy hogy "milyen nyelven is beszélnek Önök, belgák?". Ilyenkor türelmesen elmagyaráztam, hogy nem, Magyarország az más, kicsit keletebbre van, meg még néhány más apró különbséget. De mit szóljak akkor, ha olyasvalaki kérdezi meg, hogy "mi is Belgium fővárosa?" akivel már évek óta - személyesen vagy üzleti ügyben - ismerjük egymást? Sokszor annyiban hagytam a dolgot, de időnként azért felhorgadt bennem a nemzeti büszkeség és elmagyaráztam, hogy nem úgy van a! olyankor persze zavartan motyogtak, majd fél év múlva megint csak a belga válogatott VB selejtezőbeli szerepléséről faggattak.

De miért pont Belgium? Miért nem mondjuk Hollandia, Szerbia vagy Azerbaidzsán? Erre két elméletem van. Az egyik nagyon egyszerű: csak mert hasonlít a nevünk. What? Belgium and Hungary? Na jó, a csak a hosszú 'í' a végén. MICSODA?!? Hát, mert Belgium japánul "Berugíí" Magyarország pedig "Hangaríí". Valljuk be, ez elég karcsú... De mi más köthet össze két ilyen, kicsi és jelentéktelen országot? Hoppá, talán éppen ez: mindkettő kicsi és jelentéktelen. Egyikünk sem nyert mostanában háborút, labdarúgó-világbajnokságot, de még egy valamirevaló bankcsődre vagy vulkánkitörésre sem futotta, mint most például Izlandnak, őket bezzeg most nem is keverik össze senkivel. Annyira azért nem vagyunk persze kicsik, hogy ne hallottak volna rólunk (ellentétben mondjuk a szlovénekkel, észtekkel vagy a moldvénekkel), de semmi konkrét nem ugrik be. Na jó, kivétel persze a csokoládé és Hercule Poirot Magyarországról, illetve, gondolnám logikusan, a gulasch és Puskás Öcsi Belgium esetében...

2010. május 17., hétfő

Kedvenc szavaim: irasshaimase!


Aki egyszer is járt Japánban, de akár csak egy jobb japán sushizóban is, már biztosan hallotta. Irasshaimase!* üvölti a belépő fülébe az ajtonálló és a pincér, Irasshaimase! rikoltozik a szakács és a csapos, mert ez így illik, ilyenkor árad az iki**, ettől hiszi el a vendég, hogy friss a hal és nincs túlfőzve a sobatészta és egyáltalán, hogy érdemes ide betérni, mert örülnek a háziak, hogy vendég jött.

Irasshaimasei... suttogja bátortalanul a fiatal pincérlány a ginzai tapas bárban, amikor belépünk. Széles, kicsit parasztos arca van és lófarokban összefogott, sűrű haja. Kezdő lehet még, kétszer is visszakérdez, végül mégis összekeveri a rendelést, serrano-t hoz az iberico helyett, sajnálkozik. A csapos fiú, szemüveges és bátortalan, bár gondolom WoW-ban minimum Halállovag, új üveget nyit, szakavatottan belekóstól, majd gondol egyet és a lánynak is tölt egy ujjnyit. Az engedelmesen megissza, majd félrevonul és gyakorol: irasshaimase mondogatja félhangosan, irasshaimase, csak úgy magának, és különféle hangmagasságokkal kisérletezik. Újabb üveg bor pukkan, újabb kóstoló és a csapos fiú most már hosszan magyaráz is hozzá valamit, nyilván csak a bor ízjegyeit...

Kint közben elered az eső; egyre többen térnek be a bárba egy pohár borra meg egy kis tapasra, engedve a nyitott esőtető és a latin zene csábításnak. A pincérlány arca lassacskán kipirosodik és most már magabiztosan cikázik a vendégek között. Aztán, amikor azt hiszi, nem látják, finoman rámozog a zenére.

Irassaimase! kiáltja el magát jó hangosan.

-------------------------------------------

* Isten hozta! vagy szó szerint inkább Méltóztasson befáradni!
** esztétikai kategória, egyfajta plebejus szépségideál, egészséges életörömöt fejez ki, meg még sok minden mást is, de ne bonyolítsuk, írtak már erről sok könyvet mások... Még több iki a wikin.

2010. május 16., vasárnap

2010. május 11., kedd

Monaka

Hétvégén a macskaköves sikátorokról, lefüggönyzött gésaházakról és francia vendéglőkről* híres Kagurazaka negyedben jártunk. Nem tudom, a macskakő hogy került ide, de itt megvadulnak érte; komoly helyi turistalátványosságnak számít. A sikátorok hagyományosan a teaházak és gésák köré szerveződtek, csakúgy, mint a régies wagashi boltocskák is, amiket azok ellátnak megrendeléssel. Így, egy kiváló francia ebédet követően, a legrokonszenvesebb “cukrászdában” megvettük ezeket a halakat. Senkit se tévesszen meg a modern csomagolás, ez az egyik legrégibb édesség, a monaka. A külső, ostyaszerű réteg neve rizspasztából készül, amit édes vörös vagy fehér babbal (mi mással is….) töltenek.




-------------------------------------------

* a közeli francia intézet hatása

Sankei-en

Mostanában csak szövegelek, ideje már egy kis "eye candy"-nek ahogy az ángolok mondanák. Nyalogassátok hát!

A Sankei-en Yokohamában van, tulajdonképpen egy skanzen, az épületeket az ország különböző sarkaiból hozatta ide darabonként egy műgyűjtő a múlt század 20-as éveitől kezdve. Hiába, van aki bélyeget, van aki meg házakat gyűjt. Ez a bejárat, az elmaradhatatlan kimonós hölggyel:














Háztetőkompozíció, mely egy teaházhoz tartozik. Órákig lehet gyönyörködni a hibátlan ácsmunkákban...














Ez a Rinshunkaku, egy Tokugawa villa 1649-ből. A bal oldali szárny emelete volt a holdnéző pavilon, ahol nálam kifinomultabb ízlésű és kétségkívül jobban eleresztett főurak hódoltak a tsukimi élvezetének ősszel.














Ilyen volt a palota berendezése... nem lehet mondani, hogy elkomplikálták volna. A lyuk a tatami közepén a faszén égetésére szolgált.














Ezt meg csak úgy rajzoltam a bambuszokról, mert az nem csak a Takederában nő.

















És akinek ennyi nem volt elég, talál még pár képet itt.

2010. május 8., szombat

Az athéni gyors Tokyóba megy?


Nemrégiben egy hazai tőzsdei szakember megkérdezte tőlem, hogy szerintem mi lesz a japán gazdasággal, nem fog-e a "görög útra" térni? Merthogy sokan beszélnek mostanában erről és nem is teljesen alaptalanul, hiszen az a bizonyos, közel 120%-os GDP-arányos államadóssági mutató, ami a görög összeomlást végső soron okozta, Japánban bizony nem kevesebb, mint 180%. Hoppá...

Pedig az aranykorban, a 80-as évek buborékgazdaságának csúcsán ez a szám még 70% alatt volt. Ekkor még úgy tűnt, semmi sem állíthatja meg Japán menetelését a gazdasági világhatalom elnyeréséhez, ekkor értek a ginzai építési telkek 1 millió dollár felett négyzetméterenként és ekkor voltak a legendás nagy japán bevásárlások is: golfpályák Hawaiban, Columbia Pictures, Rockefeller Center, ésatöbbi. De aztán a parti véget ért, a "baburu", vagyis a buburékgazdaság kipukkadt és a gazdaság újraindításának céljára elindított hatalmas közmunkákra felvett kölcsönök drámai méretűvé duzzasztották az állami adósságot. Mindezt megtetézik a sokat emlegetett problémák - a csökkenő gyerekszületések és az örvendetesen kitolódott élettartam következtében rohamosan öregedő társadalom, ezzel összefüggésben a folyamatosan növekedő szociális terhek, defláció és huzamosabb ideje közel nulla gazdasági dövekedés - mind valósak és érzékelhetőek. A Lehman-válság is eléggé megütötte az országot, a visszaesés 2009-ben mintegy 5%-os volt, azóta ugyan érezhető egy lassú kibontakozás, ám a magabiztosság hiányzik és a kormányzat enyhén szólva is nincs feladata magaslatán.

Mindennek ellenére én úgy gondolom, hogy nincs veszélye egy görögországi szintű összeomlásnak, még akkor sem, ha ez az adóságkrízis - ahogy ez egyre nyilvánvalóbb - nem csak Görögországot érinti majd. De mire is alapozom ezt?

Először is, a japán munkamorált nem lehet egy lapon említeni a mediterrán munka- vagy inkább élet? stílussal. Egyszerűen szólva, ez még mindig a dolgos emberek országa... A gazdaság, még ha most nem is pörög eszeveszetten, de alapvetően erős, ebben az országban nem csak service business van meg outsource-olás, hanem még készítenek is dolgokat. Az oktatás, bár nem világverő színvonalú, de azért nem rossz és az R/D potenciál hatalmas. A belső kereslet nagy és stabil, 127 milliós országról beszélünk! és Japán az elmúlt évtizedben remek poziciókat épített ki Kínában is. Másfelől, az egyéni megtakarítások szintje még mindig igen magas és nagyon fontos! az állam elsősorban saját állampolgárai felé van eladósodva. Emiatt, még ha a külföldi befektetők hite esetleg meg is rendül az ország iránt, ez arányaiban sokkal kisebb zavart okoz mint egy, a világgazdaságnak teljesen kitett kis ország, mint Görögország - vagy Magyarország - esetében. Továbbá, ha baj van, Japán sokkal könnyebben tud pénzt keríteni, elsősorban saját állampolgárai megadóztatásával*. Ne felejtsük el, hogy egy olyan országról beszélünk, ahol a jövedelemadó az emberek döntő többsége esetén nem haladja meg a 20%-ot és lakói kissé hitetlenkedve hallgatják történeteimet egy távoli kis országról, ahol 25%-os az ÁFA**, hiszen itt ez csak 5%.

Ezért szerintem japán államcsődtől a közeljövőben nem nagyon kell félünk, de ez nem azt jelenti, hogy nagy fellendülés lenne várható. Eléggé világos jelei vannak, hogy Japán egy fejlődési pálya vége felé ért és vagy "újra kitalálja magát" (dizájn? környezetbarát technológiák? szoftveripar? kultura?) vagy lassan hanyatlani kezd. Ez a hanyatlás nem lesz drámai, én inkább valami szép, hosszú alkonyt vizionálok, egyre erősebb gazdasági függést Kínától (ami azért középtávon nem annyira tragikus perspektíva) és/vagy egyfajta befelé fordulást, ahol - egy-két "zászlóshajó" cégtől eltekintve - a gazdaság elsősorban a belső kereslet kiszolgálására gyúr. Abban viszont biztos vagyok, hogy a japán gazdaság a "régi fényét" (a 80-as évekbeli majdnem-number-one poziciót) soha nem fogja visszanyerni; az egyszeri, különleges, megismételhetetlen konstellációja volt a történelemnek.

-----------------------------------

* bár elismerem, lenne valami mérhetetlenül vicces és cinikus abban, ha az állam az okból szedne be több adót, hogy visszafizethesse tartozásait állampolgárainak...
** update: 27%

2010. május 4., kedd

Fiúk-lányok

Az ötödik hónap ötödik napja a fiúgyermekek ünnepe. A hagyományos kínai asztrológia szerint ugyanis az évnek ez az “legférfiasabb” napja, ekkor legerősebb a jang princípium. Manapság, a női egyenjogúság és a píszi nevében, ezt a napot átkeresztelték a gyermekek ünnepére, de a szimbólumok elárulják az igazságot. Ezen a napon a fiús házaknál szamurájsisakot, kardot és páncélt állítanak ki a bejáratnál és a vázákba a shobu* nevű virág kerül, mert annak is kardformájú a levele. Az ünnep másik szimbóluma a ponty, ami kitartó és erős hal hírében áll, mivel árral szemben is tud úszni. (Szerintem ugyan erre más hal is képes, de azt nem énekelték meg az ókori kínai költők.) A ponty, mint szimbólum, nem az ünnepi asztalra kerül, hanem szélzászlóként (koinobori) lobog a házak előtt. Természetesen az alkalomhoz illő sütemény sem hiányozhat, a kashiwamochi, aminek, mint azt már tudjuk, nem kell megenni a csomagolását, a tölgyfalevelet. Közben találtam egy cikket, amiből végre megtudtam, miért tölgy. Állítólag a tölgyfán a levelek nem hullanak le addig, amíg az új rügyek meg nem jelennek és így ez a családi vérvonal folytatását szimbolizálja.


Mielőtt bárki felháborodna a fiúk elsőbbségén, szeretném leszögezni, hogy a lányoknak is van ünnepe, mégpedig a harmadik hónap harmadik napján. Ez a Hinamatsuri, ahol az előteret a herceg és a hercegkisasszony babája, valamint a boldog házasságot szimbolizáló barackvirág díszíti és ilyenkor sakuramochit kell enni.
A shobu még egy szimbólumot rejt magában, ami tipikus japán játék a szavakkal. A növény, ami egyébként nem is igazán írisz, hanem egy állítólag otthon is fellelhető, "orvosi kálmos" nevű, védett gyógynövény, de itt írisznek tekintik - de ebbe inkább már ne menjünk bele - szóval, a shobu kanjija ez: 菖蒲 . Node, a japán nyelv szépségei közé tartozik, hogy egy adott hangalak gyakran többféle kanjival is leírható. A shobu lehet 尚武 , aminek jelentése harci szellem, vagy 勝負, ami szó szerint győzelmet és veszteséget jelent, de a küzdelemre, versenyre utal. Ami ugye, mindkettő, a fiúgyermekek kívánatos tulajdonsága.