2011. január 10., hétfő

Hatsu-feladatok

Az év első napjai mindig mozgalmasan telnek, mert rengeteg mindent kell először csinálni, hatsu-ez meg hatsu-az*, és ez persze mindig kiemelt jelentőségű, hiszen a közmegegyezés szerint ha valami elsőre jól sikerül, akkor utána egész évben jól fog menni. Van olyan hatsu, amit otthon is lehet - első étkezés, első álom - és van, amihez ki kell mozdulni otthonról - mint a Fuji első megpillantása vagy az első szentélylátogatás, a hatsumóde, és végül van olyan is, amit elég nézni, mert mások megcsinálják helyettünk.


Ehhez az utóbbi fajtához tartozik a dezome-shiki, a tűzoltók éveleji mustrája és annak részeként a nevezetes, bambuszlétrán végzett akrobatamutatványok is. Hogy miért épp a tűzoltók lettek híresek, és nem pedig a kőfaragók vagy a balettáncosok, az valószínűleg annak köszönhető, hogy a hajdani, fából épült Tokyó, pontosabban akkori nevén Edó, rendszeresen leégett, így a tűzoltó foglalkozása igen népszerű és jövedelmező volt. Az persze nem valószínű, hogy valaha is tornász-mutatványokat végeztek volna munka közben, de állítólag ügyességükről és vakmerőségükről voltak ismertek. Mindezek ellenére a túlnyomórészt kisgyermekes szülőkből álló közönség fiatalabbik felének reakciója alapján azonban a 2011-es dezome-shiki fénypontja mégsem a hagyományőrző akrobatika, hanem a tűzoltóautók felvonulása volt...


A számtalan más hatsu-esemény között válogatva még a Meiji szentély évkezdő íjászversenyére** mentünk el. A zen íjászat, elnézést a szakértőktől a kissé primitív interpretációért, egyfajta meditáció; ha jól koncentrálsz, a nyílvessző magától betalál, hát hogyis ne tenné, hiszen az te magad vagy. Nem tudom, a shintó ijászat más-e vagy ma túlzottan arra koncentráltak a résztvevők, hogy ne gyűrődjék meg a színpompás kimonó, de elég sok lövés csúnyán mellé ment. De azért jó kis hatsu-dolog volt ez is.

Még több kép a hatsu-történésekről itt látható.

---------------------------------------------

* hatsu (kanjival: 初) annyit jelent: első
** a becsületes neve: Momote-shiki

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése