2013. február 11., hétfő

Az Ételfejű Emberek támadása

Hello Kitty országában szerintem ne csodálkozzunk, ha céges, állami, vagy éppen önkormányzati vezetők úgy gondolják, kommunikációs kampányuk eredményesebb lesz, ha mondanivalójukat cuki kis kabalafigurák szájába adják. Ennek ráadásul még az a további előnye is megvan, hogy ha egy ilyen kabalafigura bejön a nagyérdeműnek, akkor még fizet is érte, hogy azt plüssbábú, póló, vagy kulcstartó formájában magáévá tegye.
Musubi Maru 3x
Korábban már írtunk erről a jelenségről, de érdemes közelebbről megvizsgálni az esetlen bájú figurák egy jellegzetes alfaját, az ételfejűeket. Tévedés ne essék, NEM étterem, vagy piac emblémájáról van szó, hanem falvak, városok, megyék imázshordozó figuráiról. Bizarr, de tulajdonképpen logikus választás — összeköti a lokációt a jellegzetes helyi étellel, a meibustuval. Otthoni példával élve, olyan ez, mintha Vecsés káposztával, Makó hagymával és Szomolya feketecseresznyével koronázná meg városi címerét.

Elképzelem, ahogy a helyi önkormányzat összeül és megvitatja a szóba jöhető nyersanyagokat, emberek, igyekezni kell, a szomszéd falu már tavaly lépett, az édesburgonya már foglalt! felállít egy ötös listát, megszavaztatja róla a lakosságot, végül pedig a polgármester instruálja a grafikust, hogy a feje lehet dinnye, de talán a kezébe is adhatnánk valamit, mi lenne ha egy rákot tartana? A dologban az az igazán bizarr, hogy ezeknek a szörnyecskéknek nevük és nemük van, továbbá születésnapjuk, hobbijuk, életrajzuk, sőt, néha Facebook oldaluk is!
Sobacchi
A narancs, gesztenye, őszibarack, tengeri alga, retek, spárga, yamgyökér és tengeri herkentyűk sorából kiemelkedik a rizsgombócfejű szamuráj, Musubi Maru, a milliós lakosú Sendai képviseletében, de megszerettem Nagano hegyjáró alma-maciját, Arukumát és az Iwate megye látogatására biztató Sobacchit is. Utóbbit egy éven keresztül néztem a plakátokon, ahogy kezében térképpel, vagy éppen bőrönddel készül felszállni a shinkansenre, óvatosan, nehogy kilöttyenjen a fejéből a sobalé.

Nem mélyedtem el igazán a témában, de gyanítom, hogy az ezredforduló után elszaporodott, ételfejű kabalafigurák népes családjának közös őse Anpanman lehet, Takashi Yanase negyven éve változatlanul népszerű, kenyérfejű mesefigurája. Shikoku szigetén egyszer láttam egy örömében sikkantgató, ötéves forma kisfiút felszállni az anpanman-vonatra. Már jön az új generáció.
Anpanman-vonat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése