2016. március 12., szombat

Öt éve történt

A kerek évszámoknak tulajdonképpen semmi jelentősége sincs, épp csak a Föld van éppen nagyjából ugyanazon a helyen, mint amikor egy bizonyos dolog megtörtént. Valamiért mégis kedveljük ezeket az időpontokat, talán, mert fogást kínálnak az idő unalmasan egyhangú, végtelen áramlásában.

Tegnap volt pont öt éve, na megint elkéstem a poszttal! hogy Japántól keletre, a Csendes-óceán mélyén valami történt, felpattant egy tektonikus lemez, és az így keletkező földrengés jelentős pusztítást okozott a keleti tengerparton és Sendai városában. Nem mellesleg a tektonikus lemez mozgása néhány méterrel megemelt pár millió köbméter vizet, egyfajta "vízdomb" keletkezett, a víz viszont folyadék, vízszintesen szeret lenni, így gyorsan kinyújtózokodott, és a gyorsvonati sebességgel terjedő hullám Tohoku partjainál helyenként több, mint 20 méterre csapott fel, magával cipelve autókat, házakat, és majdnem 25.000 embert. 

A víz sok minden más mellett a fukushimai atomreaktor tartalék generátorait is elöntötte, használhatatlanná téve azokat, éppen akkor, amikor szükség lett volna rájuk. A reaktor ugyanis automatikusan leállt, nem mintha bármi baja lett volna a földrengéstől, biztonsági intézkedés gyanánt. A leállt reaktort viszont hűteni kell, a hűtővíz áramlásához pedig motorok szükségesek, amiket áram hajt, de hát az nem volt, hiszen a generátorokat elöntötte a víz... Így a világ dermedten figyelte, ahogy néhány nap alatt a felforrósodott nukleáris fűtőelemek leolvadnak, a reakciókból fejlődött hidrogéngáz pedig szép sorban felrobbantja a reaktorépületeket. A többit már ismerjük: a lakosságot kitelepítik, és megkezdődik a "cleanup" aminek az időtartalmát az optimisták is 30-40 évre becsülik. Pedig csak annyira lett volna szükség, hogy a generátorokat egy picit magasabbra kellett volna tenni. Vagy lezárni a tetjüket amikor jött a cunami. Vagy hozni helikopterrel előre előkészített tartalék generátorokat. Vagy... 

Szomorú és peches egy történet ez; ha csak a földrengés lett volna, akkor könnyen lehet, hogy egyfajta sikersztoriként emlékeznénk rá: átvészeltük a világtörténelemben eddig mért második legnagyobb földrengést, alig párszáz áldozattal és meglepően kevés, Tokyóban gyakorlatilag nulla, anyagi kárral! Ha azért a cunamit is hozzávesszük, akkor a tragédia ugyan tagadhatatlan lenne, de ez mégis csak egy természeti katasztrófa lett volna, aminek elviseléséhez az évszázadok alatt már hozzászokott a japán nép, és a gyászmunka elvégzése után része lenne a kollektív emlékezetnek. De Fukushima, amibe ugyan nem halt bele senki, mégis nagyobb sebet ütött a japánok pszichéjén, talán éppen az elkerülhetősége miatt. Megingatta a japánoknak a technológiába, valamint annak uralhatóságába, és ezzel együtt saját maguk alaposságába és szervezettségébe, vetett hitüket. Mivel a második világháború utáni elképesztő japán gazdasági-társadalmi sikertörténetnek éppen ezek voltak az alapjai, ezért ennek a sokknak a rezgései máig érezhetők. Csak azt remélhetjük, hogy ez válság és az ezt övező, máig sem befejezett, viták hozzásegítenek ahhoz, hogy Japán találjon egy új paradigmát, aminek alapján optimistán, megújulva tudna belekezdeni a következő 50 év sikertörténetébe. 

Mert erre nagy szükség lenne, nem csak Japánnak, de a világnak is.

---------------------

2016. március 4., péntek

A disznó finom íze

Ahogy azt a Reloaded Facebook oldalán nemrégiben említettem; a minap összebarátkoztam a helyi erőkkel az egyik környékbeli izagayában. A tokaji borok és a 80-as évekbeli progresszív magyar rockzene fontosabb irányzatainak megvitatása közben egy kevés idő arra is jutott, hogy kifaggassanak az örökzöld témáról: milyen japán ételt szeret enni a gaijin? Amikor bevallottam gyöngémet a rámen iránt, Ogasaki-san azonnal lecsapott: ismerem-e a helyi díjnyertes ráment? Hogy még nem?!? Hát akkor AZONNAL menjek el! és részletes instrukciókat adott arról, hogy mit és hogyan kell rendelni: először a standard ráment kérjem be, majd a kaidama fázisban, ez az extra tésztát jelenti, amit a gondosan meghagyott lébe csúsztatnak, feltétlenül tontonmen-t kérjek.

Így is tettem.

"A disznó finom íze - Tonkuro Ramen"
A hely nem nevezhető túlzottan extravagánsnak, de hát melyik rámenes az? ám a divatos dekornál többet ér a falon a tábla: Best Ramen in 2013! A néni nagyon kedvesen útmutatást adott a rám váró fontos élet-döntésben, miszerint milyen lével egyem a ráment: híg (assari), közepes (futsu) vagy zsíros (kottari), ő a középerőset ajánlja. Nyilván, hogy ezt választottam, a tésztát pedig természetesen katame-re (keményre) kértem, ki is néztek volna, ha nem így teszek, és izgatottan vártam az élményt.

Ez az alapkiszerelés: jól néz ki ugyan a káposzta, de kérdem én: minek?
Azt kell mondjam, hogy a men zseniális volt: vékony, kemény és ízletes, abszolut meccsben van a legjobbakkal. A chashú is teljesen rendben volt, kellően zsíros, karakteres ízű, örültem a mellé rakott nori-nak is, a friss zöldhagyma pedig mindig jó a rámenbe, de a nyers káposzta-levelekkel már nem igazán tudtam mit kezdeni… Ám a fő problémám érdekes módon a levessel volt; nem kétséges, hogy fajtiszta tonkotsu-lével volt dolgom, de nekem ez a lórúgás-szerű zsírmennyiség, ne feledjük: közepeset kértem! már túl sok volt. Az egyensúly némiképp akkor állt helyre, amikor kikértem a kaidamát a tonton-nal. Ez utóbbi csípős darált hús, amit a levesbe kell keverni; ez pont annyira hígította fel, hogy már nem éreztem azt, mintha tömény olvasztott disznózsírból kellene kiszednem a tésztát.

Ez már a második kör a kaidamával és a tonton-nal

Men: 9
Leves: 5 (6, ha már benne a kaidama)
Chashú & the rest: 7 (a káposzta sajnos lerontja...)
Összpontszám: 21/30

Utóirat: egy hétre rá elmentünk Judittal is, ekkor már, tanulva a korábbiakból, gyenge levest kértem, mondjuk nem volt könnyű megszerezni, mert a néni nagy erővel próbált lebeszélni róla, szerinte akkor nem érezni a disznó finom ízét. Szégyenszemre be kell valljam: nekem ez jobban bejött, úgy látszik, kezdek lejönni ezekről a benga erős tonkotsukról, biztosan a korral jár ez is...

--------------------------

Mivel rég volt rámen-post, ha valaki nem értené az szakkifejezéseket, érdemes ezt is elolvasni